Az első este Jamaicában

Kingston/Spanish Town Jamaica fővárosa és legjelentôsebb kikötője. Becslések szerint 700 000 lakója van, a pontos számot senki sem ismeri. Folyamatosan érkeznek a vidékiek, bevándorlók más Karib tengeri szigetekről, Ázsiából, Európából, ugyanakkor sokan költöznek innen Angliába, Németországba, az USA-ba, s ki tudja még hova.

Kevés adat mondható pontosnak Jamaicában, de az biztos, hogy Kingston a reggae fővárosa. Amíg a recepciós kisasszony a szobakulcsomat kereste, egy rumpunch társaságában, rattán fotelben hátradőlve a rádiót hallgattam a panzió kellemesen hűvös elôcsarnokában. Mystic Eyes: Forward with Jah Orthodox; Sons of Negus: Don't Sell Daddy No Whiskey; Lee Perry: City Too Hot - roots reggae számok, amelyeken felnőttem. A reggae az egyetlen zene, amit a nap minden szakában szívesen hallgatok. Szeretek a reggae hangjaira ébredni, azt hallgatni napközben és a reggea nyugodt lüktetésével elaludni éjjel. Megnyugtat, kitisztítja a fejem, energiát ad. A kisasszony nem találta a szobakulcsot. Bájos jamaicai akcentussal bocsánatot kért és felajánlott egy másik szobát, aminek tengerre néző erkélye is van. Ez egy drágább szoba, mint amit eredetileg ki akartam venni, de a különbség 70 százalékát elengedi a management, mivel az ő hibájukból veszett el a nekem tetsző szoba kulcsa. Így csak 30 százalékkal kell többet fizetnem a jóval szebb és komfortosabb szobáért, a tengerre néző erkéllyel. Sorry, mondtam, akkor inkább máshol próbálkozom. "Cooya!", tört ki a nevetés a recepcionista kisasszonyból és a kezembe nyomta a kulcsot. "Dem city folk play rough", visította, összegörnyedve a nevetéstől, "cause dem never learn ta play at all". Felmentem a szobába és hallottam, hogy a kisasszony fel-feltörő nevetéssel beszél rólam valakinek. Kimentem a tágas erkélyre. Odalent az óceán hullámai ostromolták a sziklákat a holdfényben. "Evening", mondta egy hang a szomszéd erkélyről. Tucker Iowából jött, az Egyesült Államokból. Hatalmas termetű, szőke, szemüveges fiatalember, rózsaszínű és legalább két mázsa. Megtudtam tőle, hogy ketten vagyunk csak vendégek a szállodában. Hurrikán szezonban kevés a túrista. Tuckert is az elveszett kulcs trükkel akarta a recepciós kisasszony átvágni. Amikor nem sikerült - mert Iowában sem hülyék az emberek, - kicsúfolta és kinevette. Tucker egyenesen a családi farmról érkezett és azt sérelmezte a legjobban, hogy a recepciós kisasszony városinak nevezte. "Hetvenezer hektáron termelünk burgonyát. Az egész családom burgonyát termel évszázadok óta", mondta keserű büszkeséggel. Megkérdeztem tőle, hogy mik a tervei az estére. "Azt hiszem csak ülök itt az erkélyen és sört iszok", válaszolta. Megtudtam tőle, hogy a recepciós kisasszonyt Ciddy-nek hívják és amikor az első reggel tréfából átölelte és ráütött a hátsójára, Ciddy kihívott a konyhából egy hat láb magas rastát, bozótvágó késsel. Tucker nem szereti Jamaicát. Az a baj, hogy két hétre előre kifizette a szobáját és ha idő előtt elmegy, odaveszik a pénz. Így még nyolc napot ki kell birnia itt. "Ülök az erkélyen és sört iszom még nyolc napig. Ezt Iowában is megcsinálhatnám. Thaiföld sokkal jobb. Beülsz egy étterembe, jön a pincérnő, bemászik az asztal alá és már gombolja is a sliccedet. Persze lehet, hogy a pincérnő valójában pincér, érted, mire gondolok. Kit érdekel? Thaiföld jobb. Jamaica nem jó", mondja. Megkérdeztem, hogy volt e már a tengerparton. Egyszer lement, de tele volt rastákkal. Kriketteztek. Amikor meglátták, abbahagyták a játékot. Aztán elindultak felé. Megfordult és elindult vissza a lépcsôn. Egy darabig követték, aztán megálltak és nevetve visszafordultak. Tuckernek csak hasonló tapasztalatai voltak Jamaicában. Unalmában elment megnézni a földrengés által kétszer is elpusztított régi jamaicai főváros, Port Royal romjait. A romok között is rasták sétáltak, beszélgettek csoportokba verődve és amikor meglátták Tuckert, elnémultak és elindultak felé. Szerencsére a taxis, egy német, hála Istennek, megvárta. Igaz, hogy csalt a taxióra, de legalább megmenekült. Ahogy elhajtottak a romoktól, hallotta, hogy a rasták kórusban kinevetik. Tucker nem szereti a rastákat, a reggae zenét. Megkérdeztem, hogy miért jött Jamaicába. A jövő hónapban nősül, mondta, és még egyszer utoljára ki akarta tombolni magát. Egy barátjával, Kevinnel érkezett, de Kevinnél speedet találtak érkezéskor és visszaküldték Detroitba. Mindenki azt mondta, hogy ez egy barátságos hely, panaszolta Tucker és újra azt kívánta, hogy bár Bangkokba utazott volna. "Ember! Azok ott felszedik az aprópénzt a vaginájukkal!", mondta. Elbúcsúztam Tuckertôl és bementem a szobámba. Bekapcsoltam a rádiót, a reggae hangjai mellett lezuhanyoztam, átöltöztem, aztán elindultam, hogy egy brooklyn-i baráttal találkozzam a városban. Folytatása következik

Najmányi László